Önszabályozó tanulás. Virtuális valóság, second life, és avatárok
megjelenése az osztályban. Laptop, tablet, okostelefon, egyre kisebb, és egyre
okosabb kütyük veszik át az uralmat a mindennapjainkban, és lassan lehetetlen
homokba dugni a fejünket a technikai fejlődés, és ezzel járó változás ellen
(Kivéve ha tiltja a házirend, ugyebár). Az iskolarendszer kénytelen-kelletlen
alkalmazkodik, ennek megfelelően a szerepének is változnia kell. Már régóta nem
tetszeleghet az egyetlen információforrás, a tanulás elsődleges és kizárólagos
terepének szerepében.
Az iskola szerepének változásait vizsgálva érdemes felidézni, mik is
napjainkban ezek a szerepek. Az oktatás társadalmi funkcióit Halász így sorolja
föl (Falus, 2003):
- a kultúra újratermelése
- az egyének személyiségének
alakítása
- a társadalmi struktúra
újratermelése
- a gazdaság működésének és
növekedésének elősegítése
- a politikai rendszer
legitimálása
- a társadalmi integráció
biztosítása
- különböző közvetlen és
szolgáltatási funkciók ellátása
- társadalmi változások
elősegítése vagy fékezése.
Ezekhez a pillanatnyi funkciókhoz adódnak hozzá az olyan folyamatok, mint
az iskolatábla megszűnése, a tanár, mint szakértő szerepének átalakulása, az
online környezet betörése a gyerekek tanulási folyamataiba. Tina Barshegian
21 olyan dolgot sorol fel, ami szerinte 2020-ra elavulttá válik az iskolákban.
A külföldi bloggerek radikális változásokat vetítenek előre, így pl. SteveWheeler, aki felteszi a kérdést, vajon ha 2020-ban egy tanulásról szóló
kiállításon, vagy múzeumban sétálunk, ott fogják már mutogatni az egérrel és
billentyűzettel irányított számítógépeket is? (Ha lesz egyáltalán fizikai
tárgyakat is kiállító múzeum.)
Véleményem szerint Magyarországon nem kell ilyen erőteljes, gyorsan lezajló
változásokra számítani. Sőt, azt hiszem, 6 év múlva az iskolákban semmi nem fog
változni. Hat év rettenetesen kevés idő, főleg, ha figyelembe vesszük, hogy az
iskolarendszer - a saját tehetetlenségi erejénél fogva - mennyire lassan reagál.
Úgy gondolom remek példa erre, a technika fejlődésének oldalán maradva az
interaktív tábla, amelynek a használata mire elterjedt hazánkban, addigra
tulajdonképpen kiment a divatból. Az iskolával szemben a mai legerősebb
társadalmi elvárás, hogy "az életre készítsen fel", illetve a munka
világába való belépésre készítsen fel, sokan ebben látják valódi szerepét.
Persze, ahogy munka világa is megváltozik az online eszközöknek köszönhetően,
ez az elvárás is el kell, hogy kezdje az iskolát a fejlődés irányába tolni.
Ha egy kicsit távolabbra nézünk a következő évekbe, és hozzáadjuk a
lemaradás behozásához szükséges időt (maradjon vita tárgya, hogy ez mennyi), a
magyar iskola képe is, külföldi mintára, jelentősen átalakulhat. Tony Batesblogjában részletesen kifejti a jövőbeli kitekintéssel kapcsolatos
nézeteit. Szerinte az internetes oktatóanyagok, programok, információk
terjedésével az iskolákat megszűnünk az alapján összehasonlítani, hogy milyen
minőségű tananyagot biztosítanak. Az iskolák hírneve és besorolása sokkal
inkább az alapján dől majd el, hogyan támogatják a tanulóikat. Így sokkal
hangsúlyosabbá válik az oktatók hozzáértése.
Ha már az oktatási intézmény képzéseinél tartunk, érdekes kérdést vet fel a
„bizonyítványok” témaköre is. Ma is vannak olyan online képzések, amelyek
valamilyen virtuális bizonyítékkal zárulnak. A virtuális oktatás
elterjedésével, amit a virtuális valóság térhódítása jelenthet,
megszaporodhatnak ezek a fajta oklevelek, és a képzésük tartalmi bővülésével a
jelentőségük is változhat. Többek között ez, egyéb folyamatok és a külföldi
példa is azt sugallja, hogy az iskoláknak a közeljövőben el kell kezdeniük
levetkőzni zárt rendszerüket, titkosított oktatásukat, és nyitniuk kell a
társadalom egyéb szereplői felé. Ahhoz, hogy az ország egy másik pontjáról
beléphessen valaki online az osztályterembe, és csatlakozhasson a
tanítási-tanulási folyamathoz, jelentős szemléletváltásra lesz szükség. A
pedagógusok, a szülők, de még a diákok részéről is.
És hogy mire lesz jó ez után a fizikai értelemben vett iskolaépület? Talán
a szociális életünk fenntartására és megélésére. Talán arra, hogy gyakorlásra
alkalmas tér legyen. Mind a feladat- és problémamegoldás, mint tanulási cél,
mind az emberi kapcsolatok gyakorlására. Ha rajtam múlna, valószínűleg játékra
használnám. J
Irodalom
- Falus Iván (2003): Didaktika, Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest
- Ollé János (2012): Virtuális környezet, virtuális oktatás, ELTE Eötvös Kiadó, Budapest
