Tanuljunk humorral, avagy meme az iskolában
Az utóbbi hetekben az iskolában
(és más ELTE épületben) járva egy különös dolog keltette fel a figyelmemet. Memek
(ejtsd. mémek) lepték el a folyosókat, eddig még soha nem látott mértékben. Aki
bármennyire is jártas az internetes kultúrában, az pontosan tudja, miről van
szó (ha valami csoda folytán a kedves olvasó még nem hallott volna róla:
Egy-egy kép, melyet felirattal egészítünk ki).
A memek célja, hogy
asszociációink által, egy-egy témakörben humorral adjanak át számunkra bizonyos
információkat, egyéni véleményeket, vélekedéseket vagy bármely témában való
gondolatokat. Ezt az alapgondolatot pedig némileg módosítva egy érdekes eszközt
tarthatunk a kezünkben, mely az oktatásban is (kreativitásunktól függően)
szerepet kaphat.
Az iskola életében, a különböző
programok promotálásában én igen hatékony szerepét látom, hiszen egyszerű és
figyelmet felkeltő eszközről beszélünk. A tanítási órákon, például történetelem
vagy irodalom órán egy arcképpel kiegészített információ átadása, a
természettudományos tárgyak esetén pedig egy-egy jelenség vagy asszociatív (metaforikus)
motívum szintén (természetesen releváns) információval való megjelenítése. A képeket
és a hozzájuk tartozó szövegeket egyszerűen elemezhetjük, illetve az egyes
munkákból következtetéseket vonhatunk le.
A humor segítségével a diákok
könnyebben jegyzik meg az adott tartalmakat. a rövid szöveg (esetleg
mozaikszót) pedig könnyen megjegyezhető, a képek segítségével pedig egy adott
tananyagrészhez, emberhez, jelenséghez egyszerűen kapcsolható, a vizuális
tanulást előnyben részesítők számára pedig külön segítséget is jelenthet.
Ezeket a diákok saját maguk is (online vagy offline formában) elkészíthetik, majd
ezeket ki is nyomtathatják, majd kedvük szerint szórhatják szét az egész
osztályközösségben (és a világhálón is).
Természetesen ez az online
formából indult képes-szöveges akció sokak nemtetszését válthatja ki, de
véleményem szerint a megfelelő koordinálással és a megfelelő mennyiségű
kiragasztással még ezek is háttérbe szoríthatóak, így pedig a digitális világ
egyik érdekes termékével lehetünk gazdagabbak, mely saját képünkre formálva, az
iskolai oktatást teszi némi humorral is színesebbé.
Íme egy igen egyszerű példa (Kép forrása: http://allimckee.com/miscellaneous/the-tree-of-inner-strength.):
"Good Guy Tree, lets you live."