A minap részt vettem egy TÁMOP projekt konferenciáján, melynek címe A kétszintű érettségi rendszerrel kapcsolatos változtatási igények felmérése a gyakorlati tapasztalatok alapján. A két napos konferencián 24 szektorban (vagyis 24 érettségi tárggyal kapcsolatban) előadásokat tartottak; megbeszélések és javaslat, ötlet börzék voltak. Mindegyik szektorban az előadó vagy az adott tárgy vizsgabizottságának, tételbizottságának tagja vagy az elnöke volt. A résztvevők pedig olyan tanárok, akik már sok éve érettségiztetnek közép vagy emelt szinten (is).
A 24 érettségi tárgyból a Mozgóképkultúra és médiaismeret című tantárgyat emelném ki. Azért tartom fontosnak kiemelni ezt a tantárgyat, mert mint laikus ember úgy gondoltam a szekció előtt, hogy ez az egyik legfőbb tárgy, amelyben az IKT-s eszközök nap, mint nap megjelennek, fontos eleme a mindennapi tanulásnak, az érettséginek.
A konferencia előtt megkaptuk az adott szekció prezentációit, hogy fel készülhessünk a velük kapcsolatos “vitákra”, ötletbörzékre, mint moderátorok. A prezentáció olvasása alatt már kirajzolódott bennem, hogy ennek a tantárgynak a keretében a gyerekek nem csak szóbeli vagy írásbeli vizsgán vesznek részt, hanem a vizsga jegyért minden gyermek részt vesz egy projektben, amely számára érdekes. Ilyen például egy kis film elkészítése. Illetve a tananyag, a vizsga anyag fontos eleme a mozgókép (film) “túlsúlyos”, bár a médiaismereti tudnivalók, képességfejlesztés némileg alulértékelt.
Ott a helyszínen az előadás követően az ötletbörze során érdekes dolgokat lehetett hallani. Miáltal a tantárgy kevés óraszáma miatt csak közép szinten lehet belőle érettségizni, megjelent az emelt szintnek a fontossága, illetve az okok, hogy miért lenne fontos ha újra lenne. Ehhez kapcsolódóan megjelent az igény, hogy az egyetemek kérésére ez is eleme lehessen a felvételi tárgyaknak.
Módszertani szempontból számos érdekes elem jelent meg a beszélgetés során. Számomra egyik legmegdöbbentőbb az volt, hogy a szakmai beszélgetésen olyan kifejezések kerültek elő, amelyek egyáltalán nem voltak szakkifejezések. Ilyen volt például a motiváció szó helyett mindig a kedveltetni szó jelent meg, másrésztről a ketté osztott napló helyett a munkanapló jelent meg (amellyel kapcsolatban a tanárok nem voltak pontosan tisztában, hogy mit is kell tartalmaznia). Ezt azért tartom fontosnak megemlíteni, mert hogyan várhatom el egy tanártól, hogy szakszerű legyen, sok módszertani eszközt használjon, ha a szakkifejezésekkel sincs tisztában?
Másik fontos javaslat a projektekkel kapcsolatban jelent meg. Az egyik fontos kérdés, amire választ szeretnének kapni, hogy milyen mértékben szólhat bele a tanár a gyermek készülőben lévő projektéhez? A prezentáció során megjelent az a kérdés, hogy mennyire megbízható a projekt? Túl sok a jó jegy, amely szerintük nem mutat reprezentatív mintát. A projekttel kapcsolatban más szekcióban is megjelent az a felvetés, hogy mennyire hiteles egy feladat? Mert a gyerekek könnyen lemásolják egy másik tanuló munkáját. Ezzel kapcsolatban is hasonló a problémám, mint a szakkifejezésekkel. A tanár nem tudja használni, ezért kritizálja. Nincsen megfelelő módszertani tudásuk a tanároknak, de alkalmazzák őket. Amikor pedig rossz tapasztalatuk van vele, akkor pedig elkezdik “elítélni”. A beszélgetések végére olyan érzésem támadt a tanárok nem is tudják, hogy mi is az a projekt pontosan.
Ezen tapasztalatok nagyon elszomorítottak engem. Részben örültem, mert megbizonyosodtam róla, hogy nem csak a régi, jól bevált módszerekkel dolgoznak, hanem igyekeznek újjítani. De szomorúan láttam, hogy ez nem mindig sikerült és ezért igyekeznek a tanárok “kiszorítani” az új módszereket. Ezen változtatni kell!
Forrás:
Hartai László (2014): Mozgóképkultúra és médiaismeret című prezentációja
Szekció jegyzetek
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése