A
20. század elején megjelenő avantgárd a forradalom művészete, avagy a művészet
forradalma. Az irányzaton belül kialakult „izmusok” a formabontást, a
hagyományoktól való tudatos elrugaszkodást hivatottak kifejezni. Az avantgárd
alkotók célja a konstruktív lázadás, és új alternatívák teremtése, az emberi
gondolkodás átalakításával.
Minthogy
a tanulás is művészet, úgy gondolom, nem teljesen elrugaszkodott gondolat, hogy
a hálózati tanulás, avagy konnektivIZMUS felfogható a tanulás avantgárdjaként a
maga újító, forradalmi ismeretszerzési stratégiáival.
A
technika fejlődése az oktatásra is hatást gyakorol. Kulcsár Zsolt szerint a konnektivizmus
teljesen önálló tanuláselméleti kategóriaként értelmezhető, míg Ollé János megfogalmazza,
hogy a konnektivizmus talán nem is tisztán tanuláselmélet, hanem túlmutat azon.
Mármár az LLL paradigmát erősítő komplex életvitelként fogható fel, melynek
csupán egyik vetülete az oktatásban való felhasználás. Mindenesetre az
alkalmazott modern oktatási módszerek – mint a behaviorizmus, kognitivizmus, és
konnektivizmus – mellé egyre inkább felzárkózik a hálózatalapú tanulás, ami a
tanulást hálózatépítő tevékenységként definiálja (ld. táblázat). A fogalmat
George Siemens és
A
hálózatalapú tanulás felfogható három tudományterületet (pedagógia, informatika
és hálózatkutatás) ötvözeteként, illetve fogalmi szinten a hálózatelméletek
pedagógiában való alkalmazásaként is értelmezhető.
A
hálózatalapú oktatásszervezés szükségtelenné teszi a személyes jelenlétet, sőt
az időbeli kötöttséget is csökkenti, hiszen nem határoz meg konkrét időpontokhoz
kötött tanulási alkalmakat (hanem non-stop), csupán a befektetett időt és
energiát követeli meg, de ezt is csak csoportszelekció formájában kéri számon.
A hálózati munkában tényleg minden a hálózaton zajlik, ezzel újrateremti a
tanulási környezetről alkotott nézeteket, és barátságos osztályteremből a
virtuális térbe vezet minket, miközben a tudásátadást és tudásszerzést
összegyúrja, demokratizálja és kölcsönös tudásmegosztásként értelmezi újra.
A
konnektivizmus túlmutat az oktatásban kezdetben használt web1-es alkalmazások
információszerzési
céljain, a web2 univerzumában az információ-megosztásra, tudás-cserére kerül a
hangsúly, mely hálózatba szervezett, IKT eszközökkel megtámogatott formában
zajlik.
A
hálózati alapon szerveződő tanulócsoportban lehetőség nyílik a résztvevők
számának nagyarányú kibővítésére, illetve az oktatásban hagyományosan jelenlévő
szerepek mellőzésére. A részvevők száma optimális esetben a 100-200 főt is elérheti,
és ideális esetben ezek a tagok mind ugyanolyan mértékben kapcsolódnak a közös
információáramlásba. Így nem szükséges, sőt nem megengedhető, hogy egyes tagok
hierarchikusan kiemelkedjenek a csoportból. Ez a nézet merőben új
megvilágításba helyezi a pedagógus szerepét, aki itt csoporttagként jelenik
meg, és akként is vesz részt a közös tudás gyarapításában, melyet facilitátorok
segítenek, akik kikerülhetnek akár a csoport tagjai közül.
Siemens
szerint „A konnektivizmus egy tanuláselmélet a digitális korszak számára.” Vagyis egy újfajta
igényekre és követelményekre adott válasz, reakció a fejlődésre, az innováció
kiaknázása. Lázadás, technológiai és módszertani forradalom. Kulcsár úgy
fogalmaz, hogy „Minden korszellemnek megvan a saját pedagógiai rendszere”,
akárcsak a maga művészi kifejező módja. A konnektivizmus tehát – a hagyományoktól
való bátor elrugaszkodásával – a nagy művészeti úttörők nyomában méltán viseli
az -izmus végződést.
 |
| Hát nem olyan, akár egy konstruktivista avantgárd festmény?! |
Irodalom:
Bessenyei István (2007): Tanulás és tanítás az információs társadalomban, Education and Culture, Budapest
Kulcsár Zsolt: Hálózati tanulás, URL: http://matchsz.inf.elte.hu/tt/docs/Kulcsar-Zsolt-Halozati-tanulas.pdf, Utolsó letöltés: 14.04.07. 15:01
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése